2005. december 17. napi archívum

Szeretetvendégség

2005. december 17. szombat

sikerült egy nagyon hangulatos, igazi ünnepváró szeretetvendégséget szervezni a Máltai Szolgálattal közösen, melyhez hasonlót az idénre is tervezünk. A Szent László Gimnázium diszterme adott otthont a nyugdijasok részére szervezett adventi délutánnak, valóra váltva dr. Földes Béla, a romániai Máltai Szolgálat nagyváradi vezetőjének gondolatát, miszerint jó lenne egy tágabb közösségben is készülni az ünnepekre és együtt várni a Megváltó születését, aki megnyitja előttünk a lehetőség kapúját egy békésebb világra. Erre mutatott rá Székely Antal plébános, a romániai Máltai Szolgálat lelki vezetője. Bottyán Gyula, nyugalmazott tiszteletes is beszélt az egybegyűltekhez,   hangsúlyozva, mennyire fontos, hogy megfogjuk egymás kezét, hogy hálát adjunk Istennek és emlékezzünk. Ebben segitenek az idősebb emberek, akik különös tiszteletet érdemelnek, mert nekik is köszönhető az, hogy napjaink Váradjának erős magyar közössége van. Gyönyörű, karácsonyi dallamok csendültek fel a Posticum ifjúsági énekkara előadásában, majd Mogyoróssy István szinművész szavalt és mesélt, megosztva élményeit, szinházhoz kötődő emlékeit. A rendezvény végén a szponzorok által felajánlott ajándékok kerültek kisorsolásra. Szervezők : Huszár István elnök, Kele Tünde alelnök, dr.Földes Béla, a Máltai Szolgálat nagyváradi vezetője, Constantinescu Edit.
Támogatók : Máltai Szeretetszolgálat és Huszár István, réti RMDSZ elnök.