sikerült egy nagyon hangulatos, igazi ünnepváró szeretetvendégséget szervezni a Máltai Szolgálattal közösen, melyhez hasonlót az idénre is tervezünk. A Szent László Gimnázium diszterme adott otthont a nyugdijasok részére szervezett adventi délutánnak, valóra váltva dr. Földes Béla, a romániai Máltai Szolgálat nagyváradi vezetőjének gondolatát, miszerint jó lenne egy tágabb közösségben is készülni az ünnepekre és együtt várni a Megváltó születését, aki megnyitja előttünk a lehetőség kapúját egy békésebb világra. Erre mutatott rá Székely Antal plébános, a romániai Máltai Szolgálat lelki vezetője. Bottyán Gyula, nyugalmazott tiszteletes is beszélt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, mennyire fontos, hogy megfogjuk egymás kezét, hogy hálát adjunk Istennek és emlékezzünk. Ebben segitenek az idősebb emberek, akik különös tiszteletet érdemelnek, mert nekik is köszönhető az, hogy napjaink Váradjának erős magyar közössége van. Gyönyörű, karácsonyi dallamok csendültek fel a Posticum ifjúsági énekkara előadásában, majd Mogyoróssy István szinművész szavalt és mesélt, megosztva élményeit, szinházhoz kötődő emlékeit. A rendezvény végén a szponzorok által felajánlott ajándékok kerültek kisorsolásra. Szervezők : Huszár István elnök, Kele Tünde alelnök, dr.Földes Béla, a Máltai Szolgálat nagyváradi vezetője, Constantinescu Edit.
Támogatók : Máltai Szeretetszolgálat és Huszár István, réti RMDSZ elnök.
2005. december havi archívum
Szeretetvendégség
2005. december 17. szombatA Mikulás szakálla
2005. december 5. hétfő“A Mikulás szakálla “cimmel rajzpályázatot szerveztünk, az elődöntők már három hete zajlottak, a Mikulás ellátogatott a réti körzethez tartozó hat óvodába (Szent József római katolikus óvoda, Csillagocska református zeneóvoda, a gyengén látó gyerekek óvodája, a 34-es, 35-ös és 52-es óvoda) és kiválasztotta az öt legsikerültebb rajzot. A nagyváradi Tibor Ernő Galéria adott otthont a kis művészek alkotásainak, a harminc fantáziadús, kedves gyerekrajznak. Nehéz feladata volt a háromtagú zsűrinek, a rajzokat Széll Kató képzőművész értékelte, miközben a gyerekek énekeltek, verset mondtak és alig várták a dijkiosztást. Szervezték : Kele Tünde, Huszár István, Constantinescu Edit. A rendezvényt támogatta : Huszár István.